Adatkezelési tájékoztató a „Légkondicionáló vásárlási szokások és ismertség felmérést” kitöltők részére

FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK

Érintett:
bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy;
Személyes adat:
az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, telefonszáma, e-mail címe, lakcíme, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
Hozzájárulás:
az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
Adatkezelő:
az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
Adatkezelés:
az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők rögzítése;
Adattovábbítás:
az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
Adatfeldolgozás:
az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
Adatfeldolgozó:
az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is – adatok feldolgozását végzi;
Adatállomány:
az adatállomány egységes és az adatkezelés céljainak (1, a kérdőív kitöltése során történő adatmegadás, 2, a promóciós játéksorsolás lebonyolítása) megfelelően két adatbázisban tárolt adatok összessége.
Harmadik személy:
olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

A SZABÁLYZAT CÉLJA

Az Adatkezelő a weboldalon megjelentetett tartalommal összefüggésben kiemelten fontosnak tartja, egyben elkötelezett az iránt, hogy a weboldal látogatói és a felhasználók (a továbbiakban együttesen: Felhasználók) által rendelkezésre bocsátott személyes adatokat védelemben részesítse, információs önrendelkezési jogukat tiszteletben tartsa. E körben a vonatkozó hatályos jogszabályoknak teljes körűen eleget téve járul hozzá a Felhasználók biztonságos internetezési lehetőségeinek megteremtéséhez.

Jelen szabályzat célja tehát, hogy teljes körűen biztosítsa a weboldal működési és megjelenési körében felmerülő, és a weboldalon megjelentetett valamennyi, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (1) bekezdése szerint, a törvény tárgyi hatálya alá eső tény, információ, adat (a továbbiakban együttesen: személyes adat) kezelésének szabályait, továbbá ilyen adat illetéktelen harmadik személy által történő megszerzése vagy felhasználása, esetleges nyilvánosságra hozatala elleni védelmet.

Az Adatkezelő az adatok megőrzése érdekében az adattároláshoz, feldolgozáshoz és adattovábbításhoz kapcsolódó informatikai és egyéb biztonságos adatkezelést elősegítő valamennyi intézkedést megteszi, biztosítja.

AZ ADATKEZELÉS RENDJE A „LÉGKONDICIONÁLÓ VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK ÉS ISMERTSÉG FELMÉRÉS” KÖRÉBEN

A felmérésben a Centrál Médiacsoport Zrt. adatbázisában kiküldött EDM, azaz elektronikus levél formájában megosztott felkéréssel lehet részt venni. A kiküldés során a címzettek három csoportba kerülhetnek és ennek megfelelő elektronikus levelet kapnak:

  1. egyszerű felkérés a felmérés kitöltésére;
  2. a kitöltés során személyes adataikat megadók és a promóciós játék szabályzatát, ill. az adatkezelési tájékoztatót elfogadók promóciós játékban vehetnek részt;
  3. a kitöltés során személyes adataikat helyesen megadók ajándékot kapnak.

Fenti csoportokba saját adatbázisában a Central Médiacsoport Zrt. rendezi a címzetteket, ezzel kapcsolatban a Columbus Klímaértékesítő Kft. semmilyen felelősséget nem vállal.

B és C csoportba sorolt Résztvevők a kérdőív kitöltése során a megadhatják személyes adataikat (név, telefonszám, e-mail cím, postai cím), melyet az Adatkezelő a garantált ajándék küldésének, illetve a promóciós játék lebonyolításához szükséges mértékben kezel.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők:

  1. SurveyMonkey Europe UC
    Székhely: 2 Shelbourne Buildings, Second Floor, Shelbourne Road, Dublin 4, Irország
    A felméréshez szükséges technikai hátteret biztosító on-line szoftver. GDPR szabályzatuk és adatkezelési elveik elérhetők itt: https://www.surveymonkey.com/mp/legal/privacy-policy/?ut_source=resource_center&ut_source2=gdpr-white-paper&ut_source3=footer&ut_ctatext=Privacy%20Policy
  2. Columbus Klímaértékesítő Kft.
    Cégjegyzékszám: 13 09 154307
    Székhely: 2142 Nagytarcsa, Pesti út 15.
    Képv.: Váradi György ügyvezető
    Tel: 06-28/588-588
    E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    A felméréssel során megadott adatok kezelője és elemzője, a felméréshez kapcsolódó promóciós játék szervezője.

A tárhely szolgáltató gondoskodik az adatok biztonságáról, és azokról az informatikai hátteret biztosító technikai intézkedésekről, amelyek az adatok informatikai biztonságát biztosítják.

Az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a jelen szabályzatban foglalt valamennyi rendelkezést az érintett megismerhesse. Az Adatkezelő gondoskodik továbbá arról is, hogy jelen szabályzat az érintett részére hozzáférhető legyen.

Az Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi, azok helytállóságáért felelősségét kizárja.

Az Adatkezelő a tőle elvárható módon mindent megtesz az általa kezelt személyes adatoknak a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozatal, törlés, sérülés, megsemmisülés elleni védelem biztosítása, az ehhez szükséges technikai feltételek garantálása érdekében.

Az Adatkezelővel jogviszonyban álló szerződéses partner adatkezelésének jogszerűségéért az Adatkezelő felelősségét kizárja.

Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie.

– Célhoz kötöttség elve –

Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.

– Arányosság, szükségesség elve –

A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.
Az érintett általi adatszolgáltatás önkéntes. Az Adatkezelő a személyes adatot az érintett beleegyezésével kezeli. A beleegyezés alaki formája a személyes adatok online felületen történő megosztása.

Az adatkezelés célja: a promóciós játék lebonyolítása, a nyertessel történő kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás az érintettel.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása az Adatkezelő előzetes tájékoztatása alapján.

Az adatkezelés időtartama: az adattárolás az érintett adatainak törlésére vonatkozó kifejezett megszüntető kéréséig fennáll.

A személyes adatok módosítására és törlésére, a hozzájárulás visszavonására, továbbá a személyes adatok kezelésről tájékoztatás kérésére az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elérhetőségre küldött értesítéssel van mód.

Az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a személyes adatokhoz az Adatkezelőnek csak olyan munkatársai férjenek hozzá, akiknek ez munkaköri kötelezettségükből fakadó feladatuk ellátásához elengedhetetlenül szükséges.

Az Adatkezelő az adatok kezelése – így különösen azok tárolása, helyesbítése, törlése – az érintett tájékoztatás kérése, illetve tiltakozása során az elvárt védelmi szintet nyújtja.

JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését vagy zárolását a az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Az érintett kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó adatairól és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.

Az Adatkezelő a valóságnak nem megfelelő személyes adatot helyesbíti, illetve törli az adatot, amennyiben:

  • kezelése jogellenes;
  • az érintett kéri;
  • az hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható –, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki;
  • az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt;
  • azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.

Az Adatkezelő a helyesbítésről és a törlésről értesíti az érintettet, továbbá mindazokat, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha

  • a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén;
  • a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
  • a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Az Adatkezelő – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 10 munkanap alatt megvizsgálja, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a kérelmező tiltakozása megalapozott, az Adatkezelő az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az érintett az Adatkezelő döntésével nem ért egyet, vagy az Adatkezelő a 10 munkanapos határidőt elmulasztja, jogosult – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulni.

Bírósági jogérvényesítés: Az érintett a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani.

Információs önrendelkezési jogának megsértése esetén bejelentéssel, panasszal élhet:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
Telefon: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
www: www.naih.hu
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kiskorúakat sértő, gyűlöletkeltő, kirekesztő tartalmakkal, helyreigazítással, elhunyt személy jogaival, jó hírnév megsértésével kapcsolatos jogainak megsértése esetén bejelentéssel, panasszal élhet:

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Levélcím: 1525. Pf. 75
Tel: (06 1) 457 7100
Fax: (06 1) 356 5520
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

EGYOLDALÚ MÓDOSÍTHATÓSÁG

Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy a jelen adatkezelési tájékoztatót egyoldalúan módosítsa.

Az Adatkezelő a jelen adatkezelési tájékoztató hatályos változatát az internetes honlapján teszi közzé. Az Érintett az Adatkezelő által nyújtott szolgáltatás igénybe vételével, ráutaló magatartással fogadja el a módosított adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.